HARC AZ ÓRIÁSOKKAL - 10.rész - Átláthatatlan keresztutak - Igehirdetés - Petróczi Szabolcs

2016.06.20 08:39

HARC AZ ÓRIÁSOKKAL sorozat 10. része

ÁTLÁTHATATLAN KERESZTUTAK

/2016. június 19. Vas.D.e./

Lectio: 2Sám. 2:1-7

Textus: János 14:6

Szeretett Testvéreim!

Az emberi élet utak sokasága, folyton úton levés. Elindulunk valahonnan, valamikor, egy vagy több céllal vagy a nélkül, és megyünk. Teszi ki-ki a maga dolgát, vagy azt ami nem az övé, csak ezt látta, hallotta, vagy kapta parancsba. Emberi életünk útján, vannak kereszteződések, útelágazódások, amikor is ott a kérdés, hova merre tovább, hogyan tovább? Van mikor jól választunk, máskor pedig képtelenek vagyunk visszafordulni, mert zsákutcába megyünk, vagy éppen a vesztünkbe tartunk.  

         Vannak könnyebb szakaszok, amin öröm a járás, és megint mások, amelyek emelkedők, és szinte vonszoljuk magunkat, a minket ért fájdalmak miatt. Rengetegszer eltévedünk, és nem tudjuk merre is haladjunk. Magamról tudom, hogy ha valami új helyre megyek, tele kell tankolnom az autót, mert biztos, hogy eltévedek. De sokszor ellenkező irányt veszünk. Ellenkezőt, mint amit a szülői házban tanultunk, amit az iskolában belénk tápláltak, vagy ellenkezőt mint amit elvárnak tőlünk. És bizony sokszor nem látjuk, hogy a vesztünkbe menekülünk, hanem biztosnak, és jónak gondoljuk azt az utat, amelyen elindultunk.

Egyszer egy férfi haladt autójával az autópályán és hallgatta a rádiót amiben bemondták, hogy egy őrült ember az autopályán szembe megy a forgalommal, mindenki vigyázzon. Erre megszólalt a férfi, nem egy hanem rengeteg őrült megy szembe az autókkal. Sokszor bizony így vagyunk, megyünk szembe az árral, és úgy gondoljuk, hogy ez a jó.

De Isten mindig hoz olyan élethelyzeteket, mikor is meg kell állni, jön egy stop tábla és amint már említettem, jön egy útelágazás, és rajtunk áll, kire, mire, hallgatunk, hogyan döntünk. Talán ez a mai alkalom is egy ilyen, mert minden Istennel való találkozás egy útelágazás, mert Isten rámutat valami rosszra, valami tévedésünkre, és mutat az új, a jobb út irányába. De meglátjuk e, meghalljuk e, és engedünk e ennek a szónak?

Ma folytatjuk Dávidról elkezdett sorozatunkat. Ha visszaemlékezünk Dávid honnan indult, és milyen utat járt be, akkor azt mondhatjuk, hogy elképesztő. Pásztorfiúból óriás filiszteus katonát, Góliátot legyőző hős, királyi zenész, király fival kötött barátság, menekülés a király elől, hadsereg toborzás a pusztákban, vándorlás. És most ismét egy hatalmas esemény, meghalt az üldöző király Saul, és Őt pedig felkenik királlyá. Mennyi útelágazás, milyen kemény keresztút. Egyik ajtó kinyitódott, majd egy másikat rácsaptak, majd ismét kinyílt egy. Dávid életében tehát rengeteg változás volt, és minden ellenére példaértékű a nyugodtsága, a higgadtsága, és az ahogyan döntött. Nem elhamarkodottan, nem kapkodva, nem ármánykodva. Elmondható róla, hogy minden lépése előtt feltekintett, e mai igében is erről hallotunk:

Ezek után megkérdezte Dávid az Urat: Elmenjek-e Júda egyik városába? Az Úr ezt felelte neki: Menj! Hová menjek? – kérdezte Dávid. Az Úr ezt felelte: Hebrónba.  Odament tehát Dávid…”

     Mi a döntéseink előtt merre szoktunk tekinteni? Jobbra balra, magunk köré, vagy saját magunkba, vagy valaki másra, személyre, tárgyra, ideára. Kinek, vagy minek az érdekét nézzük, vesszük figyelembe. Nagy gond talán az, hogy megbízhatatlan tekintélyre alapozzuk a dolgainkat, döntéseinket. Úgy mint: Kúltúra – és azt mondjuk, hogy mindenki ezt csinálja, hát akkor én miért csináljak mást. Hagyomány – mondván mindig is ezt csináltuk, hiába rossz, de hát ez van. Emberi érvelésre is oly sokszor hagyatkozunk – mondván ez tűnik logikusnak, csak elfelejtjük, nem minden az ésszerűség. De van, aki túlzottan az érzelmeire hagyatkozik – mondván úgy érzem, ezt kell tennem. Egyik túlhangsúlyozása sem jó, de elhagyása sem.

       És még nem beszéltünk a hitről, annak életünkben betöltött szerepéről döntéshelyzetekben. Mert bizony, aki az Isten útjára ráteszi a lábát, aki valamelyest elkötelezte Neki magát, annak az életnek az útján az Isten kresz tábláinak kell érvényesülnie. Mert ha az eke szarvára tettük a kezünket nem tekinthetünk hátra, ismert ugye a bibliai ige. Ha valaki hátra tekintget, akkor és nem a megfelelő célra, akkor félre fog siklani az élete. A szántáskor is mikor az állattal húzták az ekét, előre kellett nézni és vezetni a lovat, mert ha hátra nézett akkor görbe lett a szántás. Ha mi levesszük a tekintetünket az Istenről, akkor bizony az életünk elkezd görbe lenni, keresztünk egyre nehezedni.

Dávid nagyon jó példa előttünk, hiszen feltekintett élete nagy fordulópontjánál. Saul, aki az életére tört, és üldözte, meghalt, nem kezd örömujjongásba, hanem gyászol, méltóan búcsúzik a királytól, az Isten felkentjétől, és tanácsot kér az Úrtól, hova merre induljon tovább?

       Dávid ezt számtalanszor megtette, és hogy hogyan, az éfód segítségével. De mi is az az éfód? Egy papi eszköz volt, Mózes adta Áronnak. Fehér vászonból készült díszes mellény, kék, bíbor, vörös és arany szálakkal átszőve, drágakövekkel ékesítve, és köveket varrtak rá ezek voltak az úrím és a túmmim. Ezek által a számunkra már babonás dolog által kérdezték meg az Istent és az Ő akaratát. Ezek mozogtak, fényt árasztottak. Pontosan nem tudjuk hogyan működtek.

        Sokan szeretnék ma ezt, hogy tárgy, vagy egy eszköz által Isten ma is így szólna, mint egy automata, hányan várjuk, hogy Isten emberi válaszokat adjon nekünk és ember módjára szóljon. Isten szól ma is, de nem így, hanem hatásosabban, a Szentírás által, a Szentlélek erejével. Azonban hiába a világon legtöbbet eladott könyv a Biblia, mégis oly sokan nem használják. Hívők milliói szenvednek lelki értelemben vett anorexiában: halálra éheztetik magukat, lelkileg alultápláltak, és ezek miatt az életük útján a keresztjük súlya összenyomja őket, minket. Azonban a Biblia nem recept könyv, hogy felcsapjuk és jön a válasz, gondolkodnunk is kell, és bizony dönteni, szabad akarattal, Isten mellett vagy a gonosz mellett. Azt mondja a 32. zsoltár „Bölcsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.” Az Úr szeme rajtunk van, szól, de halljuk e és engedelmeskedünk e neki. Ugyanaz az Isten vezet minket is, mint Dávidot csak tanácsot kell kérnünk tőle, az Alkotónktól. Fontos, hogy Ő a mi alkotónk, és Ő ismer minket a legjobban. Kitől mástól várhatnánk a válaszokat, ha nem tőle. Ma is ha veszünk valamit érdemes elolvasni a használati utasítást, hogy mit ír az alkotó, hogy rendeltetés szerűen használjuk a dolgot. Nekünk ugyan így van egy Alkotónk, aki a Szentírásban megadta nekünk a használati utasítást az életre nézve. Olvastam a héten egy Corrie ten Boom idézetet amely így hangzik: „Ha a világra figyelsz kétségeskedsz, ha magadra figyelsz depressziós leszel, ha Krisztusra figyelsz megnyugszol.”

    Szeretett Testvéreim! Nincs tehát szükségünk éfódra, és más tárgyra, csak is az Isten szavára, a Bibliára, amit abban mond. Kérjük ki a tanácsát imádságban, az ige mérlegére téve. Fontos hogy ezt így tegyük, nem elég az hogy Isten ezt sugallta nekem. Tegyük az Ige mérlegére. Mert sokan mondják ezt, és egyfajta kegyes mázzal lecsurgatott aljasságot követnek el, mondván ezt az Úr sugallta. De jegyezzük meg jól, Isten soha nem vezet úgy, hogy megszegjük az Ő Igéjének a szavát. Tehát ami ellene megy a Bibliának, az nem az Istentől való, hanem az ördögtől. És kérdezhetjük, tényleg ennyi az egész, igen mondhatom igen ennyi. Nem kell éfód, mert Krisztus vére megszentelt minket, ha elfogadjuk az értünk elhordozott áldozatot, és így miénk a Szentlélek ajándéka, aki mint egy lelkiismeret segít nekünk. Figyeljünk rá.

       Kedves Testvérem! Gondold végig most ebben a rövid időben eddigi életed útját, csak nagy vonalakban. Hova születtél, honnan indultál, milyen úton jártál, honnan fordultál vissza. Hova tartasz. Meg van mindannyiunknak a keresztútja, van akin látszik hogy szenved, de van akin nem, és sokszor meg is bántjuk egymást nem látva bele a másikba,

hogy milyen összekuszálódott az életének sora. Gondolkodjunk el ma ezen, lássuk meg az Isten vezetését, a mi saját rossz döntéseinket, elhibázott útjainkat. És tekintsünk fel, fel a mi Alkotónkra, ki látja a holnapot is, aki látja és érzi keresztednek súlyát, átlátja azt ami számunkra átláthatatlan, és bízzuk rá magunkat, ki ha bezár egy ajtót, azért teszi, hogy egy másikat kinyittson. Bízzuk életünket arra, aki azt mondja magáról: Én vagyok az út az igazság és az élet…. Igen az ÉLET, mert nála van a nagybetűs élet.

Vess számot, tanulj Dávidtól, tekints fel, olvasd, értsd meg az írást a magad számára ne a másik számára, mert ma szólt az ige, és téged keresett az Isten. Bízva, hogy meghallod és megcselekszed, amit kell. Ámen.

ÁLDÁS:

Bölcsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem.