Harc az Óriásokkal 4. rész - A kétségbeesett ember - teljes igehirdetés

2015.07.13 10:16

A kétségbeesett ember

/2015. július 12.Vasárnap Délelőtt./

Lectio: 1Sám.21:1-10

Textus:2Kor. 4:8

 

Szeretett Testvéreim!

Folytatódik a Harc az Óriásokkal! Az elmúlt három héten megismerkedhettünk Dáviddal, hogy hogyan győzte le a filiszteus óriást, Góliátot, akinek szerepében láthattuk a mi magunk Góliátjait. Aztán elénk tárult, az Isten választása, hogy milyen módon választotta ki Sámuel próféta által a kis Dávidot királynak, felmutatva ezzel, hogy nem minden a kicsinység, a világ szemében értéktelennek mondott személy, mert az Isten más szemüvegen keresztül néz minket, Ő látja mi a terve velünk. Múlt héten pedig jött az üldözött ember története, mikor is megmutatkozott Saul gyűlölete Dávid felé, de jött a válasz rá Jonatántól, ki igaz barátja lett Dávidnak.

            A mai napon, az igehirdetés a kétségbeesett ember címet viseli. De ki ez a kétségbeesett ember? Hát főhősünk Dávid, ki rájön arra, hogy nincs biztonságban, a királyi udvarban, mert a király Saul meg akarja ölni, és ezért kétségbe esik. Menekülni kezd, mert fél a király haragjától. Az események zavaros fordulatot vesznek, az eddig bátor és soha meg nem alkudó Dávid megijed az addigra már szinte hatalmát őrülten féltő királytól. Rájön, az ellene elkövetet hatodik merénylet után, hogy Saul nem kedvel engem, hiszen már vérdíjat tűzött ki a fejemre. Ezért megindul egy kisebb különítménnyel, búcsút mond feleségének Mikálnak, udvari életének, mindenkinek, és elmenekül kétségbeesésében.

    Először biztosan visszarévedt a múltra, hogy milyen más és jobb volt neki két vagy három éve a juhok mellett Betlehemben, vigyázott az állatokra, nézte a juhokat, és megvédte őket a ragadozóktól. Azonban most a ragadozó őrá vadászik, és nem is akármilyen ragadozó, maga a király. És biztosan elgondolkozott rajta, milyen jó lenne még mindig egyszerű pásztor legénynek lenni, őrizve apja juhait.

           Mi ma élő emberek is szoktunk kétségbe esni. Óh, hány meg hány dolog van, ami kétségek között tart, mikor nem látunk kiutat, nem látjuk azt a bizonyos fényt az alagút mélyén. Közülünk hányan vannak éltük útvesztőjében. Megrémítenek minket a családi gondok, a gyereknevelési nehézségek, a testi betegségek, amelyek minket, vagy szeretteinket sújtják. De ott a gyász sötétsége, mellyel párosul a hiányérzet, az egyedül maradás, és ideges, depressziós lesz az ember fél a magánytól, az egyedülléttől. De ott a munkahelyi lekicsinylés, mikor nem vagyunk elég jók, nem sikerülnek úgy az életünk dolgai, mint a filmekben, és kétségbeesünk, és jön az önértékelési zavar. Hány embertől hallom pesszimistán mondani, hogy nem képes erre és erre, mert nincs meg hozzá ez meg ez a dolog, és már az elején feladjuk a küzdelmet, és a kétségeknek engedve menekülünk.

       Van, akit maga az életének eseménytelensége dühíti, hogy mindennap ugyanabban a mókuskerékben van, és e kétségek között őrlődik, tényleg ennyi az élet, felkelünk, hajtunk, lefekszünk és holnap kezdjük újra, ugyan így a családban is. És ezért sokan menekülnek az életükből, mert többre vágynak, és nem ott akarják megoldani a problémát, hanem vállnak, elhagynak férjet, feleséget, gyermeket, mert kalandra vágynak.
    

      Menekülünk, de hová? Ahogyan Dávid mi is először visszarévedünk a múltba, és ma ezt úgy mondjuk „Bezzeg rége milyen más volt minden, milyen jobb volt…” Visszaemlékezünk a gyerekkorunkra, vagy arra az időre, mikor olyan békés és nyugodt volt az életünk, és próbálunk ezekből az emlékekből élni, visszahozni, sokszor görcsösen el nem engedni. És nagyon sokan ezért vannak depressziós állapotban, mikor önmagukba fordulnak, és ahogyan mondják, csak nyaldossák sebeiket. Az igazi megoldást, az igazi problémára nem keresik, mert úgy vannak vele, hogy az a múltban van, és az nem hozható vissza.

      Van e ilyen dolog az életedben, olyan dolog, ami a kétségek között tart, és a múltban keresed a választ. De szét néztél e már magad körül, kérdezted már e Istent, hogy hol és mi a probléma és hol található a válasz. Nehéz rájönni a veszélyekre, Dávidnak is kellett egy kis idő, míg leesett a tantusz, hogy hát Saul tényleg meg akar ölni, ezért is esett kétségbe. Nekünk is kell idő, míg rájövünk, hogy életünkben mi az, ami veszélyforrás, mi az a kísértés, bűn, probléma, mely vadászik ránk és az életünket akarja, sokan évekig dédelgetik magukon ezeket, de mikor felismerik, akkor az első, hogy menekülünk, de hova?

 

        Dávid fő menekülési útvonala, vagyis célja egy templom, amely Nób-ban volt, ahol Ahimelek volt a pap. Mikor Dávid megjelent nagy félelem fogta el Ahimeleket, mert nem volt jellemző, hogy egy harcos, a király veje megjelenik náluk. A pap rögtön meg is kérdezte, miért van egyedül? És milyen a kétségbeesett ember, hát nem őszinte, olyan, mint a csapdában lévő vad, mindent megpróbál, hogy megmeneküljön.

 Dávid ezt mondta: „A király parancsolt nekem valamit, és azt mondta, hogy senki se tudjon meg semmit arról amiért elküldött, és amit parancsolt nekem.” Dávid kétségbeesésében hazugsághoz folyamodik, és ez elég meglepő a számunkra, mert ezt senki nem várná tőle, attól, aki mindig makulátlan volt, aki akkor is erős maradt mikor Góliát üvöltött vele szemben, vagy mikor Saul lándzsát dobott felé. És most pedig hazudik, mint a vízfolyás. A félelmei, a kétségbeesés bűnbe viszi, próbál javítani a helyzetén, és éppen ezzel ront. A ma embere is hasonló, mikor menekül, mikor legyűrni próbálják a gondok, akkor mindent bevet és hazudik, elkendőz, félrevezet, akár hitét, és Istenét is megtagadja, hogy nehogy elbotoljon.

           Ezek után kenyeret kér a paptól, mert éhes. A papnak van kenyere, azonban az szent kenyér, Isten jelenlétének kenyere, amelyet a pap minden szombaton tizenketted magával az asztalra helyezett Istennek áldozatul, és csak is egy hét múlva volt szabad elvenni onnan, és azokat a kenyereket, pont tegnap rakták oda. A pap is kétségek közé kerül, hogy mit tegyen. Adja oda a kenyeret és szegje meg a törvényt? Tartsa meg a kenyeret és ne vegyen tudomást az éhes Dávidról? Mit tesz? Kibúvót keres: hárít, próbálja magyarázni a dolgot, hogy nincs közönséges kenyér, meg hát csak akkor kaphatnák meg a kenyeret Dávid és legényei, ha megtartóztatták magukat az asszonyoktól. Kifogásokat keres és gyárt Ahimelek, hogy ne kelljen segíteni, mert ez neki nem szabályos.

         Mi hányszor utasítunk vissza segítségre szoruló embereket, akiken talán tudnánk segíteni, de van kifogásunk, és mint ez a pap csavarjuk a szavakat, húzzuk az időt, hogy történjen valami, csak ne nekünk kellje cselekedni.

 Hányszor van, hogy a kereső, az Istent kereső kétségbeesett lelkeket, elijesztjük a viselkedésünkkel, a szavainkkal, azzal, hogy bár segíthetnénk, még sem tesszük.

       De Dávid már olyan szinten van, hogy egy másik hazugsággal válaszolva, szinte szentté teszik a legényeit és magát, azaz hazudik egy nagyot, hogy ehessen. És a csel sikerül, a pap odaadja a kenyeret. Ahimelek úgy döntött, hogy az éhes gyomor felsőbb parancs. Isten törvényével szemben inkább Isten gyermekén segített.

         Azonban Dávid tovább tromfol,  „Nincs itt kéznél lándzsa vagy kard? Mert nem hoztam magammal sem a kardomat, sem a fegyvereimet, olyan sürgős volt a király parancsa.” Mindez mutatja, hogy Dávid hite a kétségek között, az üldöztetést elszenvedve, a bajoknak átadva magát, hite teljesen meginog az Istenben. Nemrégiben elég volt neki a parittyája, a hatalmas Góliáttal szemben, még Saul vértjét és kardját is visszautasította, és most fegyvert kér a paptól. Mi történt vele? Az hogy levette tekintetét Istenről, és most maga előtt mintegy ismét hatalmas óriásként Góliátként látja Sault és annak dühét, és talán hatalmasabbnak látja, mint annó a filiszteus harcost. Mert körbe fonja őt a hazugságot szövő, félelmet keltő, igazságot elkendőző kétségbeesés.

        Te Kedves Testvérem voltál e már így, mert én igen? Hogy minden mindegy alapon, elveket, értékeket, hitet, Istent letagadva, menekültél, és másban bíztál, nem az Istenben, földi fegyvereket kerestél, és kértél, befolyást, hatalmasok kegyeit?

       Dávid megkapja Ahimelektől Góliát kardját. Pont azt az acélt, amellyel levágta Dávid az Óriás fejét. És hősünk, aki éhesen, és fegyvertelenül menekül, kétségek között a templomba kenyérrel és karddal távozik.

 
         Dávid a félelmek és kétségek miatt, amelynek átengedi magát, elbotlik, azonban jó helyre botlik, az Isten házába. Jelképes és üzenet értékű Ahimelek tette, és adománya, segítsége a mi számunkra is. Mert a gyülekezetnek, az a feladata, hogy lelki táplálékot adjon, a lelkileg éhezőknek, és a menekülőknek, a küzdőknek az igazság fegyvereit ajánlja fel. Kenyeret és kardot, élelmet és felszerelés. A gyülekezet azért jött létre, hogy mindkettőről gondoskodjon. Bár nem mindig oldja meg sikeresen a feladatát, mert az emberek megsegítése soha sem rendezett feladat, mert azok, akiknek segítségre van szükségük, rendszerint nem rendszerezett életvitelt folytatnak. És váratlanul jön a segélykérés, a kétségbeesett felkeresés, és tudni kell jól dönteni.

        Maga Ahimelek sem volt felkészülve erre, mégis rugalmas volt hitében, és törvényalkalmazásában. Nem a törvény betűjét, hanem a szellemét követte. Később Jézus is így tesz számtalanszor az evangéliumokban, gondoljunk a szombat napi kalásztépésre, mikor egy igen kemény törvényt szegnek meg és Jézus elmondja, hogy nem az ember van a szombatért, hanem a szombat az emberért, vagy amikor megkérdezik mi a nagy parancsolat, és summázza, a törvény szellemét. „Szeresd az Urat a te Istenedet teljes szívedből… és szeresd felebarátodat, mint magadat…

       De mondhatjuk, hogy nem csak Isten házára érvényes ez, hanem személy szerint a saját életünkben is segítenünk kell. Mert lehet, hogy ma kétségek gyötörnek, és menekülünk és a Dávid helyzetében vagyunk, de lehet holnap Ahimelekek vagyunk, akikhez menekülnek. És emlékezzünk, a mi életünk is szenthely, templom: ahogyan az igében van

 „…ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke bennetek lakik…” /1Kor. 3:16/ Keresztyéni kötelességünk tehát, a segítés, a jó útra irányítás.

         És egy történettel had zárjam mai igehirdetésemet, melyet biztosan sokan olvastak a héten a Mai Igében, de nagyon jól tükrözi, hogy hogyan is lehet segíteni az embereken. Egy kisfiú rákos lett és kemoterápián vett részt melynek következtében kihullott az összes haja. Osztálytársai hogy ne szégyellje magát barátjuk, és ne essen kétségbe, maguk is levágatták a hajukat, kopaszra borotválták a fejüket, hogy ne érezze rosszul magát, hogy a rosszban is együtt vannak vele.

 

         Példa ez arra, hogy odafigyeljünk egymásra, sokszor nem látjuk ki miben él és hogyan, akár éveken keresztül, de figyeljünk egymásra. Ha kétségek között vagyunk, boruljunk le Isten elé, az Ő közelségét keressük, és tudjunk mi is támaszok lenni életünkben és gyülekezetünkben azoknak ki menekülnek, akiket meggyötör az élet. Ámen. 

/Igehirdető: Petróczi Szabolcs/