Lakni?! - Bibliaórai igehirdetés - Petróczi Szabolcs - 2016.06.30.

2016.07.01 08:34

Textus: 2Kor. 6:14-18

 

Szertett Testvéreim!

Az elmúlt napokban került elém ez az igei rész, különösen a 16. vers és annak ígérete, amely egy Ószövetségi ígéret, hogy közöttünk fog lakni az Isten, együtt lesz, van velünk, velünk együtt jár, és Istenünk lesz. Első hallásra ígéretnek hangzik ez, hogy igen velünk az Isten. Karácsonykor oly sokszor elő jön az Immánuel szó, melynek jelentése, hogy velünk az Isten. De ha jól belegondolunk, akkor itt egy igen komoly dologról van szó. Nem csupán akkor van velünk az Isten, mikor mi akarjuk, és nem csak a templomban, az istentiszteleti szolgálatok ideje alatt, hanem otthon is a lakhelyünkön. Velünk lakik az Isten.

 

      Felmerült bennem a kérdés, hogy tényleg akarjuk e ezt mi? Hogy velünk legyen a mi lakhelyünkön az Isten. Ott, ahol igazán önmagunk vagyunk. Ahol, ahogyan mondani szoktuk, kimutatjuk a fogunk fehérjét. A héten olvastam egy cikket egy református házaspárról, akik kint Erdélyben végeznek szolgálatot, és elmondták, hogy a ők ha vendég jön hozzájuk, nem viselkednek másképpen, nem mutatnak mást mint amúgy, és ez fontos a gyermeknevelésben, hogy jó példa legyen előttük, hogy nem mást mutatnak mint ami valójában van. És belegondoltam, hogy tényleg mennyiszer viselkedünk másképen már ha jön a vendég, vagy mikor nem otthon vagyunk, hamar, észrevétlenül veszünk fel álarcokat, és mutatunk mást mint ami a valóság.

Így működik a keresztyénség nagy része is sajnos, más a vasárnapi templomi viselkedés, és a lelkésszel szembeni, mint az otthoni a családi. Egyik fényes napos, boldog, szeretetteljes, a másik borongós, negatív, és világias. Miért van az, hogy a Krisztusi lelkület a templomon kívül kikapcsol bennünk? Ezen kérdések mozognak bennem igénkkel kapcsolatban.

      Bizony az igazi énünk az, amiben a legtöbb időt töltjük. Azaz amiben igazán benne lakunk, amilyenek a magunk miliőjében, otthonában vagyunk. Hányszor hallom mikor pároknak mondják jó tanácsként, hogy lakva ismerszik meg az ember. Bizony – bizony. Láttam és ismertem számtalan olyan kapcsolatot, amikor is külön – külön élve nagy volt a lamur, a szerelem, a megértés, szinte lángolt a szerelem lángja. Aztán jött a nagy elhatározás, a házasság, avagy csak az összeköltözés, és jöttek a problémák, mert akkor már igazán megismeri az ember a másikat. Nem csak a pozitív dolgokat, hanem a negatívokat is.

     Mert egy életen át nem lehet álarcban járni. Lehet egymásra kedvesen mosolyogni, akár hetente egyszer- kétszer kedélyesen el is beszélgetni, mondjuk bevásárlás közben, vagy a templomból hazamenet, de ha már azt mondanám a kedves ismerősömnek, hogy akkor ma én odaköltözök hozzád, akkor az valószínűleg nem esne jól. Ha én az egyik testvérnek azt mondanám, hogy egy hétre odaköltözök. Biztos sokan hebegnének, meg magyarázkodnának. Mert bizony az együttlakást nem mindenkivel vállaljuk. Csak olyannal, akit feltétel nélkül el tudunk fogadni.

     Ha innen nézzük a dolgot, akkor azt mondhatjuk, hogy személyeket nem nagyon engedünk be az életünkbe, csak ha jól megválogattuk.

A mai ember pedig nagyon válogatós, mert meg vannak az igények. Ezért is nincs igazi közösség, mert nem tudunk tűrni és engedni.

      De mi mindennel lakunk mi együtt, az embereken kívül? Nagyon sokan álatokkal, mondván azok jobban megértenek, több szeretetet adnak és így tovább. Van, aki az emlékeivel él együtt, azokba temetkezik. Megint mások a fájdalmakkal, a veszteségekkel, a betegségekkel és az azokból származó gondokkal élnek egy háztartásban. Mindenki mással osztja meg az életét. Gondolj bele, a te otthonodban mi vett mostanában, vagy már elég régen lakozást? Kivel, mivel, milyen érzéssel osztod meg az életedet?

       Mert bizony sajnos, sokszor a gonosszal vagyunk együtt, akarva, vagy akaratlanul. Ahogyan az igében van: felemás igában vagyunk a hitetlenekkel, a gonoszsággal. Felemás iga. Mi is ez? Az iga, amibe az állatokat fogták, hogy műveljék a földeket, vagy húzzanak egy szekeret. A Mózes 5. könyvének egyik része így szól a felemás iga ellen: „Ne fogja a szántáshoz ökröt és szamarat egy közös igába!” Hogy miért, mert különböznek és másfajta lesz a szántás, nem lesz jó, mert nem tudnak együtt dolgozni.

      Ugyan így van ez az emberi életben is. Amint elmondtam sok mindennel vagyunk mi igában. Együtt élünk rengeteg dologgal, ami talán nem előre visz, hanem hátráltat. És talán életünknek a vonala, szántása ezért is nem egyenes, mert ott az a másik valami, ami félre visz, félre vezet. Ott az igazság mellett a gonoszság, a szeretet mellett a gyűlölet, a Krisztus mellett a Sátán. A hit mellett a kemény hitetlenség a megkérdőjelezés. A valóság mellett a rossz vágyak, és érzések.

Az Isten akarata mellett a vele meg nem egyező saját akaratunk. Mennyi minden vett már lakozást a mi életünkben. Hány meg hány dolognak álltunk be a rossz igájába. Engedtünk emberi akaratnak, félre toltuk az Isteni rendelést, és engedtünk a félelmeknek, az aggodalomnak, és még sorolhatnánk.

       De Kedves Testvérem! Isten is helyet kér. A nagy helyet. Nem egy kiszorított kis sarkot, az életed építményében, egy kis hátsó fészert, pecut. Nem csak az igádnak egy kis részét. Nem, Ő egy feltétel nélküli teljes közösségre vágyik veled. Ő hív és keres. Nem egy – egy istentiszteleti alkalom elejéig, hanem együtt lakozást akar, kölcsönös életközösséget. Az akarja, hogy az életed igájában Ő legyen veled együtt. És ez az iga akkor nem lesz felemás.

     Sokszor mondjuk, hogy szeretjük Istent, Ő a mindenünk, hálát adunk neki. Még azok is mondják és hangoztatják, akik nem járnak el az Isten házába. Azonban én pedig azt mondom, hogy akit én szeretek, annak vágyom a közelébe, a közösségébe. Mert azzal akarok lenni, aki fontos a számomra. Az elmúlt hétvégén a feleségem és a gyermekem két napot töltöttek a nagyszülőknél, én arra gondoltam, most pihenek, és a feleségem is mondtam pihenjek, míg távol vannak. Azonban nem ment, mert hiányoztak, mert szeretem a velük való együtt lakozást, még ha megpróbáltatásokkal is jár a gyermeknevelés. Így kellene lenni az Istennel kapcsolatban is. Vágyni a vele való kapcsolattartásra, a vele való közösségre.

Régebben többen kérdezték kortársaim, látva, hogy minden vasárnap templomba megyek délelőtt és délután is, hogy miért, hogy bírom. És bizony a válaszom az volt, hogy nekem nem Vasárnap a vasárnap az Isten háza nélkül. De hallottam már mástól is, hogy ha nem megy el az istentiszteletre,

akkor olyan mintha nem is lett volna vasárnap és a következő hétre ez rá is nyomja a bélyegét. Mert akivel együtt élek, aki felé elköteleztem magam, azzal keresem a kapcsolatot, és engedem, hogy szóhoz jusson.

       Nagyszerű dolog a telefon, az internet, hogy bárhol is van a világ bármely részén a másik ember tudunk vele beszélni. Azonban a személyes kapcsolat mindig más, mindig több. Mert az igazi szeretetközösség vágyja a közelséget. De mi vágyunk e az Úr közelébe naponta? Jó e nekünk az Úrral együtt élni?

        Egy igazi közösség legnagyobb jellemzői a szereteten kívül a következők: bizalom hogy megbízom a másik személyben akár mi is érjen, továbbá a terhek megosztása, azaz lélekből jövő beszélgetések, nem felszínes, hanem őszinte beszélgetések. A kommunikáció forradalmát éljük, de mégis keveset beszélünk egymással úgy igazán, úgy az emberekkel, mint az Istennel. Pedig ez a legjobb módja a másik megértésének, elviselésének, a bizalom megtartásának és erősítésének. E nélkül csak a felemás iga kezd kialakulni, és egyre távolabb kerülünk egymástól. Oly annyira, hogy már nem akarunk egymással lakni, lakozni. És jön az ÉN mert csak az a fontos.

     Szeretett Testvérem! Jézus ma is az életed ajtaja előtt áll és zörget, és ha valaki meghallja a hangját és kinyitja az ajtót, ahhoz bemegy a mi Urunk és ott vacsorázik, ott vesz lakozást. De nem csak lakozást vesz, hanem együtt fog veled járni, és erősíti a te igádat, amit húzni, vonni kell akár egy életen át. A mi Istenünk magához akar vonni titeket, mindannyiunkat, egyen egyenként, hogy ahogyan az igében hallottuk, fia és leányai legyünk. Krisztus lakozást akar tehát venni a mi életünkben, hogy mi az Ő teste legyünk. Vele egyek.

Kína egyes gyülekezeteiben a következő szavakkal fogadják a hívőket: "Íme, Jèzus új szemei, amelyekkel láthat, új fülei, amelyekkel hallhat, új kezei, amelyekkel segíthet, ès új szíve, amellyel szerethet."  Hát ezt kívánom én is mindenkinek, hogy adjunk helyet, adjuk a fő helyet Istennek az életünkben. Legyünk mi az Istennek szemei, azaz lássunk úgy ahogyan Ő láttat, halljunk meg dolgokat úgy ahogyan az Jézus is tette, cselekedjünk úgy ahogyan Isten elvárja, és szeressünk úgy ahogyan Isten szeretett és szeret minket.

Tudjuk kimondani egyik kedves énekünk szavait:

 

Jöjj és lakozz bennem, hadd legyen már itt lenn
Templomoddá szívem-lelkem
Mindíg közellévő, jelentsd magad nékem
Ne lakhasson más e szívben
Már itt lenn mindenben csakis Téged lásson
Leborulva áldjon

Ámen.